Kocsy Béla, az EMVFE elnökségi tagja, a Hotel Panda Kft. ügyvezető igazgatója

2010.09.14.

Kocsy Béla, az EMVFE elnökségi tagja, a Hotel Panda Kft. ügyvezető igazgatója

Sokoldalúan képzett szakember, szakképzett vegyész, szakács, felszolgáló, illetve jogi és közgazdász diplomákkal rendelkezik, s ehhez mérten vállalkozása, munkája sem mindennapi. Szakmai pályafutása első szakaszában idehaza és külföldön (Angliában,Skóciában,Németországban ,Kínában ) dolgozott főként a szállodaiparban, több különböző cégnél, pozícióban.

Három idegen nyelvet beszél, az angolt folyékonyan. Hazatérve, 1997-ben a Hotel Pandánál front office menedzserként helyezkedett el, majd 1998-tól igazgatói pozíciót tölt be. 2007-től pedig (társ)tulajdonosként látja el  ezt az igen nagy szakmai kihívást jelent feladatkört. Több nemzetközi és hazai díjjal ísmerték el munkáját, és állandó résztvevője előadóként a nemzetközi konferenciáknak is. Vezetésével a négycsillagos szálloda jól működik, de a szakmai sikerek mellett társadalmilag is fontos tevékenységet végez. A négy csillagos hotelben nagy létszámban világon egyedülálló módon (a teljes alkalmazotti létszám kb.95%-ban) megváltozott munkaképességűeknek biztosít tudásukhoz és képességeihez méltó munkát. Támogatja a betanulás, a szakmaszerzés cseppet sem könnyű  útját, mindezzel lehetővé téve a jövőbeli elhelyezkedési, önálló megélhetési lehetőséget.
A szálloda felnőttképzési oktatóhely, aktív szerepet vállal az értelmileg sérült fiatalok gyakorlati képzésében.

vissza